Gyerekkoromtól vonzódom a könyvekhez. Magyartanárként végeztem, majd a buddhista főiskolára jártam – amíg első indiai utam meg nem szakította itt a tanulmányaimat –, és fordítani is itt kezdtem el. Azóta közel negyven könyv fordításában volt szerencsém részt venni, és életem egyik fontos tevékenysége lett a fordítás, amely – akárcsak a jógaoktatás – jóval több számomra munkánál. Külön örömömre szolgál, hogy jelentős könyvek megjelenésében vehettem részt, és olyan szerzők első magyar nyelven megjelent könyveinek kiadásában működhettem közre, mint – a teljesség igénye nélkül – Kabír, Kalu Rinpocse, Niszargadatta Mahárádzs, Douglas E. Harding, Arthur Osborne vagy Thomas Keating.

Alább következzen egy lista az általam írt, fordított, szerkesztett vagy lektorált könyvekről.

Fordítások

Advaita:

Grace J. Mc Martin (vál.): Abszolút tudatosság. Srí Ramana Maharsi tanításai. 

Reiki Alapítvány, Budapest, 1998. Filosz, Budapest, 2003 (második, átdolgozott kiadás).

Arthur Osborne: A szent hegy bölcse. Sri Ramana Maharshi: Negyven versszak a Valóságról (egy kötetben).

Reiki Alapítvány, Budapest, 1999. Filosz, Budapest, 2017 (második, javított kiadás).

David Godman (szerk.): Ugorj az ismeretlenbe! Beszélgetések Papajival (társfordítóként).

Reiki Alapítvány, Budapest, 1999.

Ram Tzu: Úttalan utakon. Spirituális “haladóknak”. No Way. For the Spiritually „Advanced” (kétnyelvű) (társfordítóként).

Reiki Alapítvány, Budapest, 2000. Második, javított kiadás: Filosz, Budapest, 2013.

India misztikája. Az egység tanítói  (antológia, szerk., ford. és előszó).

Filosz, Budapest, 2002.

Második, javított kiadás: Az egység tanítói. India misztikája. Filosz, Budapest, 2013.

Srí H. V. L. Púndzsa, a lakhnaúi oroszlán. Egy védánta mester feljegyzései (ford. és előszó).

Filosz, Budapest, 2005.

Srí Ramana Maharsi összes művei. Prózai művek, költemények, fordítások (társfordítóként).

Filosz, Budapest, 2006. Második, javított kiadás: Filosz, Budapest, 2019

Ganga: Ki vagy valójában? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatatlanról (szerk.)

Filosz, Budapest, 2010.

Ramés Sz. Balszékar: A jelenségvilágon túl. Srí Niszargadatta Mahárádzs tanításai  (ford. és előszó).

Filosz, Budapest, 2010.

Arthur Osborne: Az Önismeret ösvénye. Srí Ramana Maharsi élete és tanítása.

Filosz, Budapest, 2011.

Én Az vagyok. Beszélgetések Srí Niszargadatta Maháráddzsal.

Filosz, Budapest, 2013.

Srí H. V. L. Púndzsa: Szavak a végtelenből. A táncoló üresség versben és prózában.

Filosz, Budapest, 2015.

Beszélgetések Srí Ramana Maharsival (társfordítóként).

Filosz, Budapest, 2018.

Robert Adams: A szív csendje (társfordítóként).

Filosz, Budapest, 2019.

Jóga:

Szvámi Vivékánanda: A cselekvés és a szeretet jógája.

Ursus Libris, Budapest, 2000

Selvarajan Yesudian: Jóga hétről hétre. Gyakorlatok és meditációk az egész évre (társfordítóként).

Lazi, Szeged, 2000.

Selvarajan Yesudian: A jóga áldásos ereje, avagy az önbizalomhoz vezető út (társfordítóként).

Lazi, Szeged, 2005.

Szvámí Vivékánanda: Rádzsa-jóga, avagy belső természetünk meghódítása.

Lazi, Szeged, 2006.

A jóga füzére. Jóga málá. Sri K. Pattabhi Jois astánga-jóga mester eredeti tanításai.

Filosz, Budapest, 2015.

Manju Jois és Greg Tebb: Aṣṭāṅga yoga. Yoga cikitsā és nādī śodhana. (Jegyzet)

Mandala Jógastúdiók, Budapest, 2015.

B. K. S. Iyengar: Az élet új megvilágításban. A jóga útja a teljességhez, a belső békéhez és a végső szabadsághoz.

Filosz, Budapest, 2016.

További hindu:

Malik Tóth István: Az isteni hattyú. Srí Rámakrisna Paramahansza élete és tanítása.

Ursus Libris, Budapest, 2006.

Kabír misztikus dalai. Rabindranáth Tagore átültetése alapján.

Filosz, Budapest, 2007.

Szvámí Amritaszvarúpánanda: Az isteni üdvösség Anyja (társfordítóként).

Mata Amritanandamayi Mission Trust, Amritapuri, 2009.

Szvámí Tadátmananda: Gyakorlati útmutató a meditációhoz. A védánta, a Bhagavad-gítá és a Jóga-szútrák tanításai alapján.

Filosz, Budapest, 2019.

J. Krishnamurti: Az ismerttől való szabadság. (társfordítóként)

Ursus Libris, Budapest, 2020.

Buddhista:

Thich Nhat Hanh: A béke légy te magad (a verseket fordította).

Ursus Libris, Budapest, 2003.

Kalu Rinpocse: A tibeti buddhizmus alapjai.

Filosz, Budapest, 2007.

Ácsán Szucsittó: Buddhista meditáció. Az alapok.

Buddhapada Alapítvány, Budapest, 2007.

Jonge Mingyur Rinpocse – Helen Tworkov: Szerelemben a világgal. Mit taníthat az életről egy buddhista szerzetes, aki visszatért a halál torkából? (társfordítóként)

Filosz, Budapest, 2020.

Keresztény:

Thomas Keating: Nyitott tudat, nyitott szív. Az evangélium kontemplatív dimenziója.

Filosz, Budapest, 2006.

Richard Rohr: Jób és a szenvedés misztériuma. Spirituális töprengések.

Ursus Libris, Budapest, 2007.

Thomas Merton: A szemlélődés magvai. (társfordítóként)

Ursus Libris, Budapest, 2009.

Richard Rohr: Rejtett dolgok. A Szentírás mint spiritualitás.

Ursus Libris, Budapest, 2010.

Richard Rohr: Emelkedő zuhanás. Az emberélet két felének spiritualitása.

Ursus Libris, Budapest, 2012.

Richard Rohr: Most. Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével!

Ursus Libris, Budapest, 2013.

Richard Rohr: Halhatatlan gyémánt. Igaz Énünk keresése.

Ursus Libris, Budapest, 2014.

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet. Assisi Szent Ferenc alternatív útja.

Ursus Libris, Budapest, 2015.

Általános:

Robert Ullman – Judyth Reichenberg-Ullman: Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok. Megvilágosodás-beszámolók a régmúlttól napjainkig (társfordítóként).

Filosz, Budapest, 2005.

D. E. Harding: A világ vallásai.

Filosz, Budapest, 2008.

John McNeill: Valami új a nap alatt. A huszadik század környezettörténete (társfordítóként).

Ursus Libris, Budapest, 2011.

Jan Chozen Bays: Tudatos étkezés. Felejtsük el a fogyókúrákat és figyeljünk a testünk bölcsességére!

Ursus Libris, Budapest, 2013.

Lektorálások

Advaita:

H. V. L. Púndzsa: Ébredj fel és ordíts! (I–II. kötet). Reiki Alapítvány, Budapest, 1998. Filosz, Budapest, 2010 (második, javított kiadás).

Srí Ramana Maharsi összes művei. Prózai művek, költemények, fordítások (társlektorként). Filosz, Budapest, 2006.

Gangaji: A szabadság folyója. Filosz, Budapest, 2009.

A kettősség nélküli tudás lámpása. Advaita bódha dípiká. Filosz, Budapest, 2012.

Guru Ramana. Srí Ramana Maharsi élő jelenléte. DVD. Filosz, Budapest, 2011.

T. M. P. Mahádévan: Bhagaván Ramana. Elektronikus kiadás, é. n.

Astávakra-gítá. Magánkiadás, Budapest, 2018

Jóga és egyéb hindu:

Danielle és Oliver Föllmi: Bölcsességek. 365 gondolat Indiából az év minden napjára. Alexandra, 2004.

B. K. S. Iyengar: Pránájáma új megvilágításban. Átfogó útmutatás a jógalégzéshez. Filosz, Budapest, 2005.

Jóga – India világa 1., 2., 3. Ursus Libris, Budapest, 2006., 2007., 2008.

Szvámi Véda Bhárati: A hatha jóga filozófiája. Filosz, Budapest, 2006.

Szvámi Véda Bhárati: Bevezetés a Himalájai Jóga tradícióba I. (társlektorként) Himalájai Jóga Meditáció Khe, h. n. 2007.

Szvámí Ráma: Tudatos élet. A spirituális átalakulás kézikönyve. Ursus Libris, Budapest, 2008.

Szvámí Ráma: Szent utazás. Értelmesen élni, méltósággal meghalni. Ursus Libris, Budapest, 2009.

Szvámí Ráma: A jóga útjai. Hogyan válasszunk? Ursus Libris, Budapest, 2010.

Szvámí Ráma: A spirituális élet lényege. Útmutató társ a keresőnek. Ursus Libris, Budapest, 2011.

Szvámí Ráma: Óm, az örök tanú. A Mándúkja-upanisad titkai. Ursus Libris, Budapest, 2012.

Sivánanda-kézikönyv a meditációhoz. Ursus Libris, Budapest, 2012.

Srí Szvámí Sivánanda: Utak a boldogsághoz. Tanítások az élet céljáról és elérésének módjáról (társlektorként). Spirituart Jóga Alapítvány Sivananda Jógaközpont, Budapest, 2012.

Mátá Amritanándamají: Átölelni a világot. DVD. é. n.

Mátá Amritanándamají: A szeretet folyama. Dokumentumfilm Ammá életéről. DVD. é. n.

Buddhista:

Sunrjú Szuzuki: Zen szellem, a kezdő szellem (társlektorként). Filosz, Budapest,2002.

Thich Nhat Hanh: A béke légy te magad. Ursus Libris, Budapest, 2003.

Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy. A zen igaz szellemének gyakorlása. Filosz, Budapest, 2006.

Tibeti jógik. Hagyaték az utókornak. DVD. 2006.

Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy. Éberségmeditáció a mindennapi életben. Ursus Libris, Budapest, 2009.

Jon Kabat-Zinn: Az éber figyelemről – örök kezdőknek. Hódítsuk vissza a jelen pillanatot – és az életet! Ursus Libris, Budapest, 2013.

Csögyam Trungpa: Nagy Keleti Nap. Sambhala bölcsessége. Ursus Libris, Budapest, 2012.

Satish Kumar: A Buddha és a terrorista. Ursus Libris, Budapest, 2016.

Keresztény:

Henri J. M. Nouwen: A tékozló fiú hazatérése. Ursus Libris, Budapest, 2001.

Henri J. M. Nouwen: A szeretet belső hangja (társlektorként). Ursus Libris, Budapest, 2002.

Henri J. M. Nouwen: Te vagy a Szeretett. Spirituális élet a világi társadalomban (társlektorként). Ursus Libris, Budapest, 2004.

Richard Rohr: Reménység a sötétben. Assisi Szent Ferenc lélekmegújító látomása a nyugtalanság korában. Ursus Libris, Budapest, 2005.

Bede Griffiths: Kelet és Nyugat házassága (társlektorként). Filosz, Budapest, 2006

Henri J. M. Nouwen: Itt és most. A Lélekben élni. Ursus Libris, Budapest, 2009.

Henri J. M. Nouwen: A tükrön túl. Gondolatok a halálról és az életről. –- Jézus nevében. Gondolatok a lelkivezetésről. Ursus Libris, Budapest, 2011.

Henri J. M. Nouwen: Ki tudod inni a kelyhet? Ursus Libris, Budapest, 2012.

James Martin SJ: Jezsuita spiritualitás. Gyakorlati útmutatás a hétköznapi élethez. Ursus Libris, Budapest, 2013.

Megszólal a csend. Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról. Ursus Libris, Budapest, 2013.

Richard Leonard: Hol van Isten a bajban? Gondolatok a hitről és a szenvedésről. Ursus Libris, Budapest, 2014.

Thomas Keating és Tom S.: Isten terápiája és a szenvedélybetegségek. A középpontba vezető ima és a tizenkét lépés. Ursus Libris, Budapest, 2014.

Ahol a csend magasztal. Egy karthauzi szerzetes a hit útjáról II. Ursus Libris, Budapest, 2015.

Jean Vanier: Az élet nagy kérdései. Ursus Libris, Budapest, 2016.

Általános:

Robert Ullman – Judyth Reichenberg-Ullman: Szentek, bölcsek, mesterek és misztikusok. Megvilágosodás-beszámolók a régmúlttól napjainkig (társlektorként). Filosz, Budapest, 2005.

Ken Wilber: Áldás és állhatatosság. Spiritualitás és gyógyulás – Treya Killam Wilber élete és halála (társlektorként). Ursus Libris, Budapest, 2005.

Ken Wilber: Integrál szemlélet. Rövid bevezető az élet, az Isten, az univerzum és minden más forradalmian új, integrál megközelítéséhez. Ursus Libris, Budapest, 2008.

Sam Keen: Belső tűz. A férfilétről. Ursus Libris, Budapest, 2009.

John Welwood: A szív ösvényén. Tudatos párkapcsolat – út önmagunkhoz és egymáshoz. Ursus Libris, Budapest, 2010.

Joan Chittister: Az évek ajándéka. Méltósággal megöregedni. Ursus Libris, Budapest, 2011.

Sonja Lyubomirsky: Boldogságmítoszok. Tények és tévhitek. Ursus Libris, Budapest, 2013.

Adyashanti: Világod vége. Őszinte tanítások a megvilágosodás természetéről. Ursus Libris, Budapest, 2013.

Adyashanti: Kegyelembe esni. Felismerések a szenvedés megszűnéséről. Ursus Libris, Budapest, 2014.

Jeff Foster: A legmélyebb elfogadás. Radikális felébredés a hétköznapi életben. Ursus Libris, Budapest, 2014.

Adyashanti: Az üresség tánca. Ursus Libris, Budapest, 2015.

Jeff Foster: Beleszeretni a jelen pillanatba. Egy év prózában és versben az élet fájdalma és öröme előtti teljes megnyílásról. Ursus Libris, Budapest, 2015.

Ken Wilber: Integrál meditáció. Hogyan segít az éber figyelem a felnövésben, a felébredésben és mindezeknek a gyakorlatba való átültetésében? Ursus Libris, Budapest, 2016.

Rúmi: Cseppek a borból. Ursus Libris, Budapest, 2018.

Szöveggondozások, szerkesztések

Kis Filokália. A szívbéli imádság könyve. Filosz, Budapest, 2004.

Bhagavad Gítá. A Magasztos szózata. Fordította, bevezette és magyarázta: dr. Baktay Ervin. Filosz, Budapest, 2007. Második kiadás: 2013.

Thomas Merton: Élet és életszentség. (Szerk., az előszót ford. és az utószót írta.) Ursus Libris, Budapest, 2010.

Csögyam Trungpa: Sambhala. A harcos szent ösvénye. Ursus Libris, Budapest, 2010.

Paramahansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza. Filosz, Budapest, 2013.

Szvámí Sivánanda Rádhá: Hatha jóga, a rejtett nyelv. Szimbólumok, titkok és metaforák. Filosz, Budapest, 2019.