Malik Tóth István interjúja David Swensonnal
Hatalmas lelkesedéssel és szenvedéllyel tanítasz. Mi a fő motivációd abban, hogy világszerte utazol és tanítasz?
Megtiszteltetésnek veszem a lehetőséget, hogy taníthatok. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt tehetem. Nem mindig tudtam megkeresni a kenyerem jógatanítással. Életem során rengetegféle munkát kellett végeznem. Voltam pincér, tájkertész, árokásó, mosogató és ki tudja még, mi. Hatalmas áldás tehát az a lehetőség, hogy jógát taníthatok, és nem veszem félvállról. Lelkesedéssel és energiával vetem bele magam, mert fontos méltányolni azt a tényt, hogy az emberek döntéseket hoznak meg az életükben azért, hogy eljöjjenek a jógaórára, és a lehető legtöbb energiámat rájuk akarom fordítani, megbecsülve az ezért tett erőfeszítéseiket.
Véleményed szerint melyek a jógaoktató legfontosabb tulajdonságai?
Úgy gondolom, hogy türelmesnek és együttérzőnek kell lennünk, és meg kell értenünk, hogy mindenki más és más. Ismétlem, fel kell ismernünk, hogy az emberek áldozatot hoznak azért, hogy eljöjjenek a jógaórára. Olykor mégis azt látom, hogy a jógaoktatók ítélkeznek az emberek fölött. Nem tudjuk, mi történik ezeknek az embereknek az életében. Talán két-három munkájuk van, vagy egyedül igyekeznek felnevelni a gyermeküket, vagy nehézségekkel küzdenek, vagy azért jönnek el a jógaórára, hogy jobbá tegyék az életüket. Tehát türelmesnek és együttérzőnek kell lennünk, és arra kell törekednünk, hogy adjunk. A jógaoktató, a tanító kötelessége az, hogy bátorítsa, előmozdítsa és inspirálja a gyakorlást. Nem azért vagyunk ott, hogy hatalmaskodjunk a tanítványokon, vagy a főnökük legyünk, hanem hogy szolgáljuk őket. Amikor tanítunk, legyünk szolgálatkészek, ami azt jelenti, hogy mi akarjuk valamiképpen szolgálni őket, és azért legyünk ott, hogy a hasznukra váljunk, ne pedig ők legyenek a mi hasznunkra.
Olyan sok évnyi astánga után még mindig napi szinten gyakorolod az ászanákat?
Igen, az ászanagyakorlás nagyon fontos. De az életstílusom és a rengeteg utazás miatt nem ugyanaz, mintha otthon lennék és gyakorolnék. Ennek ellenére lényeges a gyakorlás. Pattabhi Jois azt szokta mondani, hogy a minimális napi gyakorlás három szúrja namaszkára A, három szúrja namaszkára B, valamint a levezető gyakorlatok utolsó három testhelyzete. Tehát ha gyakorlóként az embernek mindössze ennyire van ideje, akkor ennyit is gyakorolhat. De ha megteheti, akkor végezze el a teljes gyakorlást. Most azt mondom, hogy körülbelül húsz évig erősebb volt a gyakorlásom, de az is változott számomra, hogy mit jelent gyakorolni: túl van azon, amit a matracon teszünk, vagyis bizonyos ászanákon. Energiához akarunk jutni, pránát akarunk bevinni a testünkbe. Ez a gyakorlás legfőbb oka, mivel azt teszem, amit tennem kell, hogy a gyakorlásommal pránát vigyek be a testembe. És azután ezt a pozitív erőt, ezt az életenergiát meg akarjuk osztani másokkal.
Hogyan szűrődik be a jóga a mindennapi életedbe?
A jóga eszköz az élethez. Kicsit megkönnyíti mindazt, amit teszünk. Egy sportoló úgy találhatja, hogy a képességei javulnak a jógagyakorlás hatására. A sport nem feltétlenül segíti a jógát, a jóga azonban segíti a többit. A légzés szabályozásával segít abban, hogy irányításunk alá vonjuk az elménket. Az életben sok minden nagy stresszel jár. Felhasználva a légzésünket, a jóga segít abban, hogy elnyugtassuk az elménket. Tehát a minimálisra csökkenthetjük azt a stresszt, amellyel az életben találkozunk. Talán nem tűnik el teljesen, de a minimálisra csökkenthetjük, és józanabbul meg tudunk birkózni vele, ha jógát gyakorlunk. A jógagyakorlás tehát határozottan beszűrődik az életünk minden más aspektusába. A matrac olyan, mint egy laboratórium. Azért lépünk rá, hogy kutatást végezzünk, és növeljük az energiát a testünkben. Ha pedig jobban érezzük magunkat, az hatással van arra, hogy milyen kapcsolatban vagyunk más emberekkel. Tehát ha elnyugtatjuk az elménket, és megtöltjük a testünket energiával, akkor amikor kezdődik a nap, és kapcsolatba lépünk másokkal, azt jobb és együttérzőbb módon tesszük.
Gyakorolsz ülőmeditációt?
Valójában nem, de nem azért, mert nem hiszek benne. Hiszem, hogy nagyszerű gyakorlat, ehhez kétség sem férhet. De mi úgy gondoljuk, hogy az astánga módszerével egy olyan rendszert hozunk létre, amely mindezeket az elemeket egyetlen gyakorláson belül tartalmazza. A meditációnak nem feltétlenül kell ülésben történnie. Mozgásban is lehet meditálni. Éppen úgy, mint egy tajcsigyakorlásban. Vagy gondoljunk a kiváló vietnami buddhista szerzetesre, Thich Nhat Hahnra, akinek olyan gyakorlatai vannak, mint például a sétálómeditáció vagy a fogmosás-meditáció. Ennek ellenére számos astángatanítót ismerek, aki valamilyen ülőmeditációt is belevesz a gyakorlásba, vagy zazent, esetleg csendes ülőmeditációt végez. Ez egyéntől függ, nem kell semmilyen fogadalmat tennie az embernek, hogy ezt a gyakorlást végezze. De úgy találom, hogy mindezt tartalmazza az ászanagyakorlás, amely számomra meditáció is egyben. De akiket érdekelnek a meditáció más formái, okvetlenül gyakorolják azokat is természetesen.
A mondás szerint a Guru sohasem hal meg. Neked is van hasonló tapasztalatod Gurudzsíval?
Nos, amikor azt mondjuk, hogy Guru, akkor arról a tudásról beszélünk, amelyre szert teszünk. A Guru valamilyen fizikai testtel rendelkezik, amely el fog tűnni. Az a tudás azonban, amelyre a tanítóinktól szert teszünk, tovább folytatódik. És ez a tudás adódik át tanítóról tanítványra, tanítóról tanítványra, a múltból a jelenbe. Ezt úgy hívják, hogy parampará. Nézzük meg, mit jelent a „Guru” szó: Gu-ru, a sötétségből a fénybe. A következő kép fejezi ki ezt: egy sötét barlangban vagyok, gyertyát tartok a kezemben, de nem tudom meggyújtani, és csak botorkálok a sötétben. Ekkor pislákoló fényt látok meg a barlang mélyén. Vajon mi az? – gondolom magamban. Odamegyek, és azt látom, hogy ott ül valaki egy gyertyával. Megkérdezem, elkérhetem-e egy kicsit a gyertyáját. Ő odanyújtja nekem a gyertyája lángját, én pedig a saját gyertyám kanócát ehhez a fényhez érintem. Most már az én gyertyám is világít. Ez a Guru feladata: felénk nyújtani a tudás lángját. És ez a tanítvány feladata: elfogadni azt. De ez nem feltételhez kötött. Amikor a Guru feléd nyújtja a gyertyát, nem mondja: „Mielőtt átadnám neked a tudást, először egyet kell értened ebben és ebben.” Szabadon adja át a tudást. De ha egyszer elfogadjuk, onnantól fogva a mi kötelességünk is megosztani, továbbadni valamilyen módon, legalább az emberekkel való kapcsolatainkban, ha nem is közvetlenül tanítóként. Hogyan él hát a tanító, a Guru? A tudás az, ami egyre csak továbbadódik, valamint az emlékek. Ha megfigyelted az órán, gyakran utánoztam Pattabhi Joist, és történeteket meséltem róla. Ez életben tartja az emlékezést és az információáramlást.
Mi a legértékesebb mindabból, amit tőle tanultál?
Rengeteg értékes dolgot tanultam Pattabhi Joistól, de az egyik legnagyszerűbb az öröme volt, az öröm, amellyel tanított. Mélységesen mély tudással rendelkezett, de a személyiségével azt érte el, hogy még jobban igyekeztünk. Nem félemlített meg minket, hanem roppant csodálatos módon adta át a jógát, és már a jelenlétéből fakadóan jobban igyekeztünk, többet akartunk tanulni. Ez gyönyörű tulajdonság, és senki más nem lehet Pattabhi Jois, de mindannyian tovább tudjuk adni azt, amit tőle tanultunk. És az egyik ezek közül a mélységes öröme és a jelenléte, hiszen őszintén szerette, amit csinált. Korábban kérdeztél arról a lelkesedésről, amellyel tanítok. Nos, ez is ide kapcsolódik, mert Pattabhi Jois ilyen volt, szeretett tanítani, szerette, amit csinált. És én ezt a lelkesedést is szeretném továbbadni.
Úgy gondolod, hogy szükséges a Guru? És ha igen, miért?
Az én meghatározásom szerint a Guru nem feltétlenül egy ember. Azt hiszem, a Guru maga a gyakorlás. Nos, valamiképpen el kell sajátítanod a gyakorlást. Ideális esetben van előtted valaki – ez a legjobb módja az információszerzésnek. De a Guru maga a gyakorlás. Pattabhi Jois is mindig azt mondta: „99% gyakorlás, 1% elmélet.” Tehát ennek az útnak a 99%-a maga a gyakorlás. Manapság gyakran halljuk: „Csak egy tanítód legyen!”, de én nem gondolom, hogy ez szükségszerűen igaz. Vannak, akik több embertől tanulnak, mások egyetlen ember mellett kötelezik el magukat. Hallgass a szívedre, és tiszteld a tanítóidat! Tehát szükséges-e a Guru? Az embernek hozzá kell jutnia az információhoz. És a gyakorláshoz. Ha viszont már megvan a gyakorlás, akkor az ő kötelessége, hogy gyakoroljon. A legnagyszerűbb tanítók, akiket ismerek, olyan módon tanítanak, hogy végül a tanítványoknak nincs rájuk többé szükségük. A Guru célja az, hogy erős, gondolkodó tanítványokat neveljen, akik meg tudnak állni a saját lábukon, és függetlenné válnak. Nem arról van szó, hogy függővé kellene válnunk a Gurutól, de tisztelnünk kell őt. Szóval szükséges-e a Guru? Az embernek meg kell szereznie a tudást, meg kell kapnia az információt. A tanító kötelessége pedig az, hogy bátorítsa, ösztönözze és előmozdítsa a gyakorlást, de a tényleges Guru, a valódi tanulás a gyakorlásból jelenik meg. Nem ülhetsz csak tétlenül valaki előtt; ő azért van ott, hogy a gyakorlásra ösztönözzön.
Időnként visszatérsz még Indiába?
Néhány éve nem mentem vissza Maiszúrba. Először 1977-ben jártam ott. A feleségemmel 10-11 évig házunk volt Indiában, és minden évben ellátogattunk Maiszúrba. Mióta Pattabhi Jois meghalt, a halotti szertartása óta nem jártam ott. Valamikor visszatérek majd, de mások lesznek a motivációim. Amikor korábban visszamentem, nem az vitt oda, hogy még több ászanát kapjak, vagy tanuljak valamit Pattabhi Joistól, hanem a tiszteletemet fejeztem ki iránta. Némi időt vele töltöttem, gyakoroltam, természetesen, de inkább azért mentem, hogy a jelenlétében legyek. És bár Maiszúr olyan az embereknek, mint egy zarándokhely, számomra Pattabhi Joisról is szólt. Megvan a gyakorlásom, tanultam tőle: 1975-ben találkoztam vele először, és rendszeresen találkoztunk utána is, egészen a haláláig, vagyis több évtizedig. Ez tehát megadatott, a szívemben van. Maiszúr mint hely vagy város? Valamikor visszatérek majd. De nem vagyok olyan motivált, hogy rendszeresen oda utazzam, mint korábban.
A jelek szerint igencsak törődsz a környezetünkkel. Te is valamiféle „zöld jógát” javasolsz, mint Georg Feuerstein?
Nem egészen tudom, hogyan határozod meg a „zöld jógát”, de az fontos, hogy tiszteljük a környezetünket, és ne vegyük magától értetődőnek a dolgokat. Például azt, hogy amikor megnyitjuk a csapot, folyik a víz, vagy amikor belélegzünk, levegő áramlik a tüdőnkbe. Most már nem vehetjük magától értetődőnek, mert a társadalmunk megmérgezi ezeket a dolgokat. De szinte lehetetlen teljesen elkerülni a technológiával való kapcsolatot. Tehetünk azonban azért, hogy jobbítsuk a környezetünket, és csökkentsük a rá gyakorolt hatásunkat. Tehát igen, fontosnak tartom. És vannak, akik a szívükön viselik a környezet ügyét, az életüket teszik fel rá, és ez egy újabb szépsége a jógának. Az emberek a saját érdeklődési területükön használják fel a jóga erejét. Ez lehet a környezetvédelem, a gyermekek segítése, az éhezők ételhez juttatása, az állatok jogai, bármi. Az emberek a jógagyakorlásukat kiviszik a világba, az olyan területekre, amelyeknek nagy fontosságot tulajdonítanak. De hát gondoljunk csak bele: ha szennyezett a levegő, nehéz mélyeket lélegezni. Tudatában kell lennünk ezeknek, és tudatosan kell bánnunk a környezetünkkel. Valamennyien tehetünk legalább egy kicsit azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Még ha olyan apróságról van is szó, mint hogy felveszünk és kidobunk egy szemetet az utcán, amit nem mi szórtunk el. Vedd fel, dobd a szemétbe! Zárd el a csapot, amikor fogat mosol! Kapcsold le a villanyt, amikor kimész a szobából! Végezz önkéntes munkát a helyi közösségben, vegyél részt a park megtisztításában, vagy a folyópart, a tengerpart megtisztításában! Mindannyian tehetünk ehhez hasonló kis dolgokat, ami nagyobb tettekre ösztönöz. És ha a gyerekek ezt látják a szüleiktől vagy másoktól, az megváltoztatja a következő nemzedék gondolkodásmódját, és megértik, hogy óvnunk, tisztelnünk kell a környezetünket.
Visszatekintve, mit tanultál azokból az évekből, amelyeket a Haré Krisna mozgalomban töltöttél?
Rengeteget tanultam a Haré Krisna mozgalomban. Pozitív és negatív dolgokat egyaránt. A pozitív dolgok abból a fegyelemből erednek, hogy egy meghatározott úton járunk, de megtanultam a vallás buktatóit és kihívásait is. Vannak benne jó és rossz dolgok. Az egyik következtetés, amelyet évek gyakorlása után levontam, az, hogy láttam: ebben a spirituális közösségben egyesek spirituálisak, mások pedig nem azok. Egyesek kedvesek voltak, mások pedig hitványak, egyesek önzők voltak, mások pedig alázatosak. A szüleimre gondoltam, és azt láttam, hogy egész életemben csakis feltétel nélküli szeretetet kaptam tőlük. Ők nem tettek fogadalmakat, nem mantráztak. Új felismerésre tettem szert a spiritualitásról: azt láttam, hogy egy adott vallás keretein belül – legyen szó akár a Haré Krisnáról – az emberek hajlamosak azt mondani, hogy ezen a körön belül minden helyénvaló, azon kívül pedig semmi sem helyénvaló. De szemügyre véve ezt a kört ugyanazt a rétegződést láttam, mint a tágabb értelemben vett társadalomban: jó emberek, rossz emberek, boldog emberek, szomorú emberek, önző emberek, alázatos emberek, spirituális emberek, világi emberek és így tovább. És rájöttem, hogy a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás. Pusztán az, hogy valaki rengeteget mantrázik, még nem jelenti azt, hogy spirituális. Tudod, egyesek azért mantráznak, hogy táplálják az egójukat. Tehát a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás, legyen az akár mantrázás, akár ászanagyakorlás, akár ülőmeditáció. Hasonlónak látom a gyakorlást ahhoz, mint amikor a kertész felássa a földet. Ha valaha kertészkedtél, tudod: belenyomod az ásódat a földbe, kifordítod a földet, majd trágyát és komposztot szórsz rá, hogy a talaj nagyon termékeny legyen. Bármit ültetsz bele, most már nőni fog. Tehát a gyakorlás termékenységet eredményez. Ha sokáig mantrázol, végzed a szádhanát, a rendszeres gyakorlást, termékennyé válsz. Ha rengeteg ászanát végzel, termékennyé válsz. Mindössze ennyi. Ha valaki rengeteget gyakorol, bármilyen gyakorlatot, akkor nagyon termékennyé válik. Mi következik ezután? A mag, amit elültetünk. Ha az egót ültetjük el, akkor a termékenység miatt az átlagosnál nagyobb egót növeszthetünk. Tehát én így látom ezt: a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás. A spiritualitást sokkal inkább a gyakorló fókusza, szándéka és cselekvése határozza meg. Ez pedig nem egyszerűen a gyakorlásból ered. Az én szememben tehát akár a Haré Krisna mantrát kántálod, akár uddzsájí légzéssel lélegzel, akár ászanákat gyakorolsz, ezek a gyakorlatok egyre mennek, feltéve, hogy az ebből nyert energiát a megfelelő módon használod.
Mondanál néhány szót a szangháról, az astánga családjáról? Hasonló mindenhol, vagy minden országnak megvan a sajátos „zamata”? Mit érzel Magyarországgal kapcsolatban?
Nemcsak minden országnak van meg a sajátos „zamata”, de minden jógaiskolának és minden tanítványnak is. A szangha, vagyis az astánga családja hasonló a valódi családhoz. És az nem olyan, mint a tévéshow-kban szereplő családok, ahol minden tökéletes. Valódi család az astángáé. A testvérek olykor rivalizálnak, vagy például valaki azt mondja: „Ó, itt az őrült David bácsi!” Valódi értelemben vagyunk egy család, és egy családban mindenféle dinamikák működnek. Még a saját családodban is megfigyelheted, hogy a testvérek és a gyerekek nem ugyanolyanok, más az energiájuk, mások az elképzeléseik, időnként harcolnak, időnként pedig szeretik egymást. Minden szülőnek kihívásokkal kell szembenéznie. Ilyen egy igazi család.
Az emberek időnként a különbözőségekre figyelnek az astánga világában, de rengeteg a hasonlóság is. És ebben az astángacsaládban – éppúgy, mint egy valódi családban – a különbözőségek ellenére az astánga vére folyik az ereinkben. És ha mindig visszatérünk ehhez, akkor tiszteletet érzünk. Megértést és szeretetet érzünk. Tehát igen, van egy család, és látnunk kell: az, hogy családtagok vagyunk, még nem jelenti, hogy nincsenek kihívások. De emögött ott a gyakorlás. Én erre összpontosítok. Ez a család gyönyörű dolog, olyan, mint egyfajta törzs. Ha a világon bárhová elutazol gyakorlóként, és bemész egy astángastúdióba, a „belégzés, emeld fel a karod” mindig ugyanaz lesz. A matracon mind egyek vagytok. Ennek megvan a szépsége. Ami pedig Magyarországot illeti, nagyszerű. Tárt karokkal és kedves mosolyokkal fogadtak, úgy érzem, tényleg szívesen látnak itt, érzem a melegséget, és szerencsésnek érzem magam, hogy lehetőségem van utazni és csodálatos emberekkel találkozni mindenfelé a világban. Megdöbbentőnek találom, hogy a jóga annyira elterjedt, hogy a világon mindenütt javára van az embereknek. Ha emlékszel még, a hétvégén volt egy olyan gyakorlat, amelyben együtt végeztük a napüdvözletet, és a légzésünk egyetlen hanggá olvadt össze. Ez az, amihez visszatérek: ez a család, ez a lélegzet. Bármilyen jógarendszert gyakorolunk is, a légzés összeköt bennünket. Valamennyien lélegzünk, de nem valamilyen nyelven, nem lélegezhetünk magyarul, kínaiul vagy spanyolul. Az egész a légzés hangjáról szól, arról, hogy ahhoz térünk vissza, arra összpontosítunk. És nem csupán az astánga családjáról van szó; az emberi faj is egy család. A légzés ráadásul az állatokkal és a növényekkel is összeköt bennünket, sőt mindennel a földön. Mindent közösen használunk. Tehát valamennyien egy nagyobb család tagjai vagyunk.
A jóga célja hagyományosan a megszabadulás. Ugyanez a helyzet az astángával? Gurudzsí hangsúlyozta a móksát? Úgy gondolom, nagyon kevesen gyakorolják ebből az okból.
Valójában nem számít, miért kezd el az ember jógázni. Az emberek különböző okokból jönnek el jógázni – nemcsak astángázni, hanem mindenfajta jógára. Talán azért, mert hallották, hogy hírességek is jógáznak, vagy azt akarják, hogy meg tudják érinteni a lábujjaikat, vagy talán a párjuk hozza el őket. Nem számít, miért jönnek. De valami megváltozik, amikor elkezdünk jógát gyakorolni. Azt vesszük észre, hogy elolvassuk az élelmiszerek címkéjét, és megváltoznak a döntéseink az életben. Olykor azt mondom az embereknek: „Tudod, a jóga fenekestül felforgatja az életeteket.” Hiszen ami korábban jó mulatság volt, az többé nem az. A barátaink talán azt mondják: „Gyere, menjünk bulizni!” Mi pedig azt kérdezzük: „Mit gondoltok, nem lesz túl nagy füst?” „Mikor érünk haza? Reggel jógaórám lesz.” A választásainkat a jógagyakorlásunk határozza meg, mert a jóga gyakorlásával jobban érezzük magunkat. Tehát mindegy, miért jöttünk el jógázni, a dolgok kezdenek megváltozni. Megjelenik valamilyen móksa, megszabadulás a lélek számára. Meg kell tennünk az első lépéseit ennek, mivel a jóga célja mégiscsak ez. Talán azért jövünk el, mert jól akarjuk érezni magunkat. Majd úgy találjuk, hogy valami más megváltozik. És a jóga hatásai beszivárognak életünk minden aspektusába. Ez nagyon érdekes számomra. Még ha azt mondjuk is, hogy „Igen, a jóga megváltoztat”, fel kell tennem egy kérdést: Mi változott meg az életedben aznap, amikor úgy határoztál, hogy kipróbálod a jógát? Valami már megváltozott a pszichédben, valami már többre vágyott, és ezért jelent meg benned, hogy elmennél egy jógaórára. Azután a jóga talán támogatja ezt a gondolkodásmódbeli változást. De a móksa, a megszabadulás a szenvedéstől való megszabadulás, a megszabadulás attól, hogy megkössenek bennünket a vágyaink, hogy a rabszolgájuk legyünk. Ennélfogva ez egy ösvény, egy gyakorlat, egy út.
Ez olyan, mint bármilyen típusú rendszer: ez a cél, de hosszú ideig tartó gyakorlás kell az eléréséhez. Viszont azonnali jótékony hatásai is lehetnek. Ráadásul ha azt a nagyszabású célt tűzöd ki, hogy „meg kell szabadulnom”, akkor először is honnan tudod, hogy eljött a nap, hogy megszabadultál? Postán kapsz róla egy oklevelet? Okleveles megszabadult leszel? Elmentél esetleg egy megszabadulás-tanfolyamra? Tehát honnan tudod? Végzed a gyakorlásod, rendszeresen, hosszú ideig, és a jótékony hatásai összeadódnak az életedben, új belátásokra, új megértésekre teszel szert.
Elmondom neked a jógi meghatározását. Szeretem nem bonyolítani a dolgokat, márpedig úgy látom, hogy mi emberek sokszor bonyolítjuk, sőt túlbonyolítjuk a dolgokat. Tehát én a következő meghatározást adnám: „A jógi olyasvalaki, akinek a távozása után a világ szebb hely, mint amilyen az érkezése előtt volt.” Egyszerűen ennyi. Emberekként minden egyes lépés, amit ezen a földön teszünk, minden szó, ami elhagyja a szánkat, és minden interakciónk olyan, mint amikor kavicsot dobunk egy tóba. Amikor kavicsot dobunk a tóba, megfigyelhetjük, hogy mintha egy energiafodrozódás keletkezne, majd ez végigterjed a vízfelszínen. Ugyanígy minden interakciónk egy energialökést generál. Ez az energialökés olyan pozitív vagy negatív rezgés, amely belőlünk pulzál. Ha tehát „A jógi olyasvalaki, akinek a távozása után a világ szebb hely, mint amilyen az érkezése előtt volt”, akkor feltehetjük magunknak ezt az egyszerű kérdést: „A világ jobb hely lett attól, hogy jelen vagyok benne, vagyis pozitív vagy negatív rezgések áradnak belőlem?” Tehát egyszerűen ne arra rögzítsd a figyelmedet, hogy „Megszabadult vagyok?”, hanem hogy „Jobb ember vagyok?”, „A világnak hasznára van, hogy jelen vagyok benne?” Ezek jó kiindulópontok. A megszabadulást pedig majd meglátjuk. Kezdjük valami nagyon kézzelfoghatóval! Időnként akár a „meg akarok szabadulni” képzete is valamiféle önző törekvés lehet. Azért vagyunk itt, hogy ne csak magunknak legyünk hasznára, hanem másoknak is, bár ehhez valamilyen gyakorlásba kell fognunk, energiára kell szert tennünk, és meg kell próbálnunk jobb hellyé tenni a világot. Még ha egyszerre csak egyetlen kis kedves cselekedetről van is szó.
Ha újrakezdenéd a jóga gyakorlását, lenne bármi, amit máshogy csinálnál?
Nem, minden egyes pillanatát szerettem. Azt hiszem, hogy csak éltem az életemet, és azokat a dolgokat tettem, amiket tényleg tenni akartam. Tizenhárom évesen kezdtem el jógázni, mégpedig nagyon lelkesen. Tizenhat évesen elmentem otthonról, a jógát és ezt a másfajta életmódot követve. A szüleim mindig nagyon támogatták a gyerekeik törekvéseit, és úgy neveltek bennünket, hogy gondolkodjunk függetlenül. Tehát függetlenül gondolkodó emberként valóban azokra a dolgokra törekedtem, amiket csinálni akartam, ezért nem látok most semmit, amit másként tennék. Lelkesen gyakoroltam a jógát, 1973-ban rátaláltam az astángára, 1975-ben találkoztam Pattabhi Joisszal, 1977-ben Maiszúrba utaztam, a szenvedélyemet követve. Ami nem volt mindig könnyű. Ha elkötelezzük magunkat amellett, hogy szenvedélyes életet élünk, és megvalósítjuk az álmainkat, akkor fel kell készülnünk rá, hogy az nem lesz könnyű. De megéri. Számomra sohasem működött, hogy mások álmait váltsam valóra. Amikor másoknak dolgoztam, hiszen olykor volt ilyen, azt sosem élveztem igazán. Nem volt szükségem sok pénzre, és bizonyos módon még pincérként is önálló voltam. A hetvenes években a bátyámmal szörfös mozit nyitottunk. Írtam egy könyvet. Mindezeket azért tettem, mert vágy, érdeklődés volt bennem. És fel kell készülnünk rá, hogy ha valóra akarjuk váltani az álmainkat, akkor meg kell hoznunk a szükséges áldozatokat. De nem változtatnék semmit. Még a nehézségek idején is rengeteget tanul az ember. Nem, azt hiszem, tényleg nem változtatnék semmit.
Az utolsó kérdésem: megadtad nekünk a jógi meghatározását. Most megadnád a jóga meghatározását is?
A jóga egy eszköz. Nem bonyolítom. A jóga egy eszköz az élethez. A jóga nem vallás, inkább filozófia, gyakorlás, életmód. Olyan eszköz, amelyet gyakorolhatunk vallásos nézeteinktől vagy hitünktől függetlenül. Lehet az ember keresztény, hindu, muszlim, csinálhat bármit, attól még gyakorolhatja a jógát. És az javára válik. Tehát a jóga egy eszköz, egy univerzális eszköz az élethez, és arra vár, hogy bárki gyakorolja, aki kedvet érez hozzá.
Nagyon köszönöm.
2017. február 13., Budapest